Általános információk (BA kínai szakirány)
A kínai szakirány a kétciklusú képzési rendszerben a korábbi kínai szaknak felel meg. Időtartama 6 félév, összesen 65 kredit (+ 4 kredit a szakdolgozatért) szerezhető rajta.
A kínai szakirányos képzésben azok a hallgatók vehetnek részt, akik bejutottak az ELTE BTK Keleti nyelvek és kultúrák alapszakára. A képzést sikeresen teljesítők három év után BA szintű diplomát kapnak, amellyel – az eddigi tapasztalatok szerint igen jó lehetőségekkel – kiléphetnek a munkaerőpiacra, illetve folytathatják kínai tanulmányaikat a kétéves mesterképzésben. Az MA diploma megszerzése után a tudományos pálya iránt érdeklődőknek lehetősége lesz a hároméves sinológiai doktori program elvégzésére, melyen Ph.D. fokozat szerezhető.
Az alapképzés (BA) tartalmát tekintve két területre terjed ki. Egyrészt rendkívül erős modern kínai nyelvi képzést nyújt, mely által a hallgatók „nulláról indulva” három év alatt – mind írásban, mind szóban – eljuthatnak legalább a középszintű nyelvtudásig, s alkalmassá válnak arra, hogy a munkaerőpiacon kínai nyelvű közegben is sikeresek legyenek. Másrészt a képzésnek részét képezik azok az alapvető kulturális, eszmetörténeti, történelmi, gazdasági, politikai és társadalmi ismeretek, amelyek nélkül nem folytatható magas szintű kommunikáció kínaiakkal, s amelyek nélkül sem a régi, sem a mai Kína nem érthető meg. A BA szintű képzés ugyanakkor felkészíti a hallgatókat arra, hogy sinológiai tanulmányaikat a mesterképzésben folytathassák.
A kínai szakirány úgynevezett minor szakirányként is végezhető. Ez azt jelenti, hogy a nem kínai szakirányos hallgatók – fő szakjuk mellett – 50 kredit értékben elvégezhetik a meghatározott kínai szakirányos tanegységeket, s ezáltal biztos kínai nyelvtudáshoz és alapvető kulturális ismeretekhez juthatnak. Emellett a kínai minorról szintén tovább lehet lépni a kínai mesterszakra.
A kínai szakos hallgatók számára a szakirány mellett ajánlott a kínai fordító- és tolmácsképzés specializáció elvégzése. Ez – szintén 50 kredit értékben – olyan tanegységeket tartalmaz, melyeknek elvégzésével a hallgatók hivatásos tolmácsként és fordítóként is megállhatják a helyüket. Mivel a kínai szakirány mellett egy másik minor vagy specializáció elvégzése gyakorlatilag kötelező, a főként a modern kínai nyelv és a versenyszféra iránt érdeklődő kínai szakirányos hallgatóknak érdemes ezt a specializációt választani.
A kínai szakirányos hallgatók előtt több lehetőség is nyitva áll arra, hogy állami és egyéb ösztöndíjakkal kínai nyelvterületen tanulhassanak. Hallgatóink többsége előbb-utóbb eljut Kínába. Itthon a Tanszék és a kínai követség előadásokkal, filmvetítésekkel, nyelvi versenyekkel, fogadásokkal és egyéb programokkal segíti, hogy hallgatóink a tanórákon kívül is közelebb kerülhessenek a kínai nyelvhez és kultúrához.

